Az Arany Kapu Zrt. bemutatása

Az Arany Kapu Borászati Melléktermék Feldolgozó Zrt. Kunfehértón, az ország legnagyobb borvidékén helyezkedik el. A cégben folyó tevékenység több mint 45 éves múltra tekinthet vissza. A magyar magántulajdonban lévő, közel száz főt foglalkoztató kunfehértói üzem – a hazai szőlő- és borvertikum elemeként – a szőlőfeldolgozás és borkészítés során keletkező melléktermékeket gyűjti össze az ország minden borvidékéről lepárlási célra. A feldolgozással egyidejűleg megoldja az egyébként hulladéknak minősülő szőlőtörköly és borseprő környezetbarát, koncentrált megsemmisítését. Partneri-beszállítói körünkben közel 800 magyar bortermelő vállalkozás szerepel.

Az 1970-ben létesült és fő tevékenységként mindenkor a borászati melléktermék lepárlással foglalkozó kunfehértói üzem Magyarország EU csatlakozását megelőzően felkészült az Unió közös borpiaci szabályozásából adódó lepárlási feladatokra. A cég 2003-2005. folyamán jelentős beruházással korszerűsítette a termelő technológiáját és energiarendszerét, ugyanakkor több mint kétszeresére növelte feldolgozó kapacitását. A bővítés eredményeként az üzem alkalmassá vált a Magyarországon keletkező borászati melléktermékek teljes körű, környezetkímélő, ellenőrzött feldolgozására. A feldolgozás hazánkban egyedülálló módon, komplex technológiával történik, amelynek során az üzem a szőlőtörkölyből és borseprőből nyersalkoholt, törkölypálinkát, kalcium-tartarátot, szőlőmagot, továbbá hőenergiát állít elő. A kiépített lepárló és finomító kapacitás borlepárlásra is képes, amiből borpárlat, ill. brandy készül.

A borászati melléktermékek mellett az Arany Kapu Zrt. évente jelentős mennyiségű gyümölcsöt vásárol fel pálinkakészítés céljából. Cégünk főzi jelenleg a legnagyobb mennyiségben az EU-ban oltalom alatt álló földrajzi árujelzővel rendelkező pálinkát és törkölypálinkát.

A saját előállítású párlatok és pálinkák felhasználásával – nagyrészt szeszesital gyártó és – forgalmazó cégek megrendeléseire – a pálinkák és szeszes italok széles választékát állítjuk elő italgyártó üzemünkben.
Az Arany Kapu Zrt. mint lepárló és szeszesital előállító vállalkozás tagja a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanácsnak, a Pálinka Céh Egyesületnek és az európai borlepárló szervezetek által alapított WIDEN szövetségnek.